Levelezőtárs kerestetik!

A mai napról azt gondolhatánk, hogy egy szokványos Pénteki nap; egészen ennek megfelelően is indult, míg nem a munkanapomat befejezve, csípős hideg estén negyedórás levegőzésemet tölve, megérett bennem a gondolata annak, hogy márpedig itt a ideje egy hagyományos, papír alapú levelezőtársnak!

De hol is is találhatnék magamnak valakit, akinek a levelei majd boldogsággal töltelenek el a magányos napokon? Akivel akadnak közös érdeklődéseink, szeretne papíron ismerkedni, hogy aztán remélhetőleg, néhány romantikus és elkalandozó hangulatú, kézzel írott levélváltás után, esetleg - mintegy nagy leleplezésként, a barátságunkat megünnepelvén - találkozzhassunk is?

Akivel majd meséljünk egymásnak megélt s megélni kívánt utazásainkról. Tanácsot adhassunk egymásnak nehéz élethelyzetekben saját tapasztalatainkat elmesélve.

Egészen megteremtődött a kép a fejemben : legyen az illető velem egykorú, vagy nálam idősebb (azon felül kötetlen korú), világot járt, széles érdekődésű személy, hogy aztán mindenféle témában elkalandozhassunk. Már láttam magam előtt a polaroid képekkel társított, töltőtollal írt hagyományos angollal írt levelet, amit izgatottan olvasok az otthon kényelmében

De mi lenne jobb?  Ha a környéken lakna, vagy inkább, valami olyan egzotikus helyen, hogy sose tudjunk egymást meglátogatni - s ezzel is rákényszerítve magunkat a kreatív történet mesélésre?. 

Láttam, hogy megyek majd beszerezni az antik hatású levelező lapokat, s hogy készítem el majd a viaszpecsétet a válasz levélre nyomva. Láttam, hogy fogalmazom meg a mondanivalóm digitálisan, majd mennyire elégedetlen leszek majd az első néhány kézzel írott lap láttán. Hiszen mennyire régen írtam már bármit is kézzel, nem hogy töltőtollal, szép betúvel levélre vetve?

Aztán, láttam azt is, hogy jövök majd bele a töltőtoll használatába s aztán, Julia (aki egy brit 40-es évekbeli, gyermektelen, munkásosztálybeli hölgy, aki Brazíliávan él s angolt tanít...) majd megemlíti mennyivel szebb a második levelem, mint az első.

Tehát már egészen magaménak éreztem ezt az új barátságot és már készen álltam megtudni Levelezőbarátom új terveit az Új Évre is. De aztán, az arcomaba hideg szellő fújta bele a hajam, s ráeszméltem, hogy ez a barátság igzából (még) nem szövődött meg. 

Most, az új barátságom nem megléte miatt, kissé szomorkásan látogattam el a Bloggerra, s hosszú csendet török meg ezzel a néhány sorral. Egyébként Julia gondolta, számomra nem annyira mesebeli, mint amennyire Neked - kedves olvasó - hangozhat a magyar valóságban, ugyanis Én ténylegesen Angliában élek. :) Már hosszú évek óta ezen a nyelven gondolkozok, olvasok, álmodok, így ezen a nyelven láttam magam előtt egymásnak írt leveleinket.

 

A hivatalos értelmezőszótári megfogalmazást véve, a levelezőtárs, (hagyománoyan pen pal, szlengesebben snail mail), valaki olyan személy, akivel postai úton kommunikálunk, azonban nem találkozunk személyesen.

Nos igen, azonban, ha egy levelezőtársra gondolunk, akkor az valaki a távolból, egy bizalmas szövetséges, valaki érdeklődő hallgatóság s nyitott mesélő. Sokszor emberek más - más országból, hogy rajtuk keresztül egy új kultúra nyomait láthassuk. Akik manapság még leveleznek, képeslapokon keresztül osztanak meg élményeket az Insta helyett, vagy levelekben számolnak be bizalmas gondolataikról s érzéseikről blogbejegyzések vagy naplók helyett. A mai világban már az is egy bónusz, hogy a nyugati társadalomban élők közembereknek is elérhetővé vált a külföldre való repülés, így, ha megszövődne egy barátság valaki más Európai nagyvárosban, könnyen meg is látogatnám.

Ha te is hasonlón gondolkozol, számos online oldalt találsz, ahol emberedre akadsz. Nemzetközi szinten, ha más kúltúra megismerése vagy egy idegen nyelv gyakorlása a cél, kiváló választás a Pen Pal. Jó választás akkor is, ha nem beszélsz más nyelvet, csak magyarul, hiszen a profilodban megadhatod a beszélsz nyelveket s lehet, valaki éppen azért ír majd neked külföldről, hogy gyakorolhassa a nyelveket.

Szivesen várom weboldal ajánlásaitokat online pen pal találásra - kapcsolódásra! :)

Megjegyzések

  1. Nagyon tetszett a bejegyzésed! Lenyűgöző volt a meglátásod. Várom a továbbiakat.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések

Facebook Like Box