Remények viharvert időkben; nehézségek a Pandémia után.

Ajánló
A bejegyzést ajánlom azoknak, akik kisvállalkozásukért, illetve anyagi biztonságukért kűzdenek eme nehéz időszakban.

Az újévi bejegyzésemben már írtam arról, hogy az idei évben szeretnék egy kicsit lelassítani és jobban kiélvezni a mindennapok kis örömeit. Decemberben és Januárban faltam a 'slow - living' tartalamakat a neten, remélve, hogy megbarátkozok a gondolattal: nem kell minding 120% on pörögnöm és talán képes leszek néha-néha, pár órát nem dolgozni a héten és magamat, a mentális és fizikai jólétemet, a fejlődésemet előtérbe helyezni.

Sajnos a stresszhelyzet nem lett jobb azóta sem, sőt, csak fokozódott. Máriusra elejére már a nehézkesen kivett relaxáló napi me-time 10 percek is eltünedeztek. Egyszerűen, nem fért bele. Mondom ezt gyerek, háziállat, házasság és hasonló kötelélkek nékül, még családi idő sincs, hiszen külföldön élek.  Hónapok óta, csak vasárnap délutánonként (főzés és mosogatás után persze) tudom magamra néhány órát szakitani a héten. A blogolás terápiás hatású számomra, így, ezt a bejegyzést is elkönyvelem 'én-időnek'.

Az irodai munkhelyem sajnos olyan közeg, ahol megállás nélkül pörögni kell. Mentálisan intenzív és rengeteg financiális felelősséggel járó munka az amit végzek, ahol év végén a Karácsony miatt, utána az adóév miatt, aztán pedig a nyaralási szezon miatt állandó az örület.  
A munkamennyiséget tovább fokozta, az önalkalmazotti részmunkaidős munkaviszonyom, ami rendszerint minimum hétvégi 14 órát jelent elosztva a két nap között, szombaton 10 óra és vasárnap 4 óra munkát jelent. Szerda estenként is szoktam a boltomban dolgozni, az irodai műszak után. Borzasztóan stresszes 12 hónap áll mögöttem ezen a téren, ugyanis a Covid miatt minden bevételem megszűnt belőle 2020 Májusa óta és csak felhalmozódtak hónapok pénzügyi kiadásai. A saját webolalamat is elinditottam közbe, mivel kellett egy platform ahol az összes freelance munkámat összegezni tudom, gondoltam, ez a rendelések tekintetében 'nyugis' időszak jó lesz majd legalább erre. Ma már egészen elégedett is vagyok vele, annak ellenére, hogy ez is csak újabb, pénzevő project.

A helyzet, egyenlőre nagyon kilátástalan, minden erőfesztíés ellenére, nem látszanak ismét megindulni sem a környezetbarát kézműves termékeim, sem a nemrégiben elkezdett természetmegörző gyanta lakásdékor szekció. A pandémia előtt egész jól alakultak a dolgok, kiváló értékeléseket kaptam és minden beindulni látszott. Képben voltam és vagyok a trendekkel, a marketing alapokkal, a termékeim jó értékeléseket kaptak a vásárlóimtól.

A probléma egyszerűen abból ered, hogy a családok bevétel nélkül maradtak és nyilván más lett a priorításuk, mint a környezetvédelem és a shabby chic lakásdekór. Ahogy ezeket a sorokat írom £1,52 van a vállalkozói számlámon. 

Az egyébként pozitiv életszemlétetem kiveszni látszik az utóbbi időszakban, ezért, gondoltam, írok egy posztot, hogy összeszedjem a boldogabb, vagy  inkább kevésbé gondterhes pillanatokat az utóbbi fél évből. Emlékeztetőül. Tőlem, magamnak. 


A lockdown alatt, napjaim fénypontját jelentette a napi cicalátogatás.


A sűrű mindennapokban könnyebbséget jelentett a Gouto receptes dolgoza, ami lényegében egy étel-receptalapú házhozszállító szolgáltatás és előtte online ki tudod választani milyen recepteket szeretnél főzni jővőhéten. Én heti négy receptre vagyok előfizetve, minden hozzávaló kimérve jön külön kis tasikban és a receptek figyelembe veszik az anglia dietetikusok által megszabott pontokat. pl. ajánlott zöldség és húsmennyiség, kalóri a köret számokat illetően.  Nekem főként azért tetszik, mert hajlamos vagyok túl enni magam, főleg a köretből, így viszont megfelő kalóriát viszek be egy - egy étkezéssel és az arányok is megfelőek.


Új frizurám is lett pár napja, egészen elámultam, mennyit nőtt a hajam a 2020 Márciusi lezárások óta. Egyszer sikerült időpontot kapnom egy enyhítős időszakban és vágattam közben kb 2 cmet, a törött hajvégek miatt frissítésképpen. Most újítottam is a frizurámon, először életemben, frufrut is vágattam. Eddig jól megvagyunk. :) Nem tudom biztosra, hogy az áltagnál gyorsabban nől-e most, szerintem igen. Szedek B vitamin kiegésztőt és egy gyógynövény alapú szépségvitamint is ami főként a bőrproblémáimon segitett látványosan, illetve jó egy éve elhagytam a tejtermék fogyasztását is. 

Utóbbi kettő, főként a - blogon rendszeresen boncolgatott - erős rozaceám miatt volt, azóta ez a probléma is kordában van tartva, de erről hamarosan írok majd egy összefoglaló bejegyzést a szintén kuperózissal kűzdőknek. :)  A képen nincs rajtam alapozó, csak szemhéjkrém és szempillaspirál.


Új érdeklődésre leltem a gyantaöntés és gyantából készült tárgyak készítése iránt.
Azt hiszem, ez most azért tört így ismét a felszínre, mert ez egy tudat alatti kényszer a jó, szép dolgok és pillanatok megőrzésésére. A fenyőgyanta igen sokoldaúan felhasználható anyag, mindig is érdekelt és indulásom idején még nehezen volt beszerezhető. Főleg poháralátéteket készítettem eddig, szárított virágokat megőrizve, de utolsó fillérjeimből még rendeltem néhány ékszekészítő kelléket és hamarosan a nyakláncoknak is nekilátok. A piackutatásom alapján ezek kelendőnek tűnnek Angliában.


Egy kedves barátnőm ajánlott egy könnyed kis nyári hangulatú animét még Május elején.  A Fruit Basket nézhető a Crunchyroll-on. Aranyos, ártatlan kis diákkori anime, megszerettem, pont valami hasonlóan könnyedre volt szükségem ebben a stresszes időszakban.

-

Ezt a bejegyzést azért írom, hogy emlékeztettem magam a mindennapi örömökre. 
A pozitivtásom már oda, jelenleg csak annyi tellik tőlem, hogy nem engedem magamra telepedni a sikertelenség érzését, ami hosszú hónapok óta körülleng.
Ahogy ezeket a sorokat írom, már nincs irodia munkaviszonyom, lejárt az alkalmayotti munkavizsonyszerződésem a cégnél. Így minden, a megélhetésem a boltomon múlik. Szerettem volna, utolsó lehetőségként, maximálisan, napi 24 órában erre fókuszálni és még keményebben dolgozni a sikerért. Fejleszteni magam, a legjobbat, a legszebbet nyújtani. Most próbálok mindent újragondolni, nyitni újfajta termékek felé, alkotni és terjeszkedni.

Ha az elkövetkezendő egy hónapban nem látok változást és legalább a bolttal járó költségeim nem tudom kitermelni, a szomorú igazság, hogy el kell engedjem az álmom és vele minden tehetségem.

Tudom, hogy fantasztikus kézműves termékeket tudok készíteni, de kezdő tőkém sose volt, az összespórolt kis pénzemből indultam, mára már a pandémia alatt feléltem a személyes, napi munkámból származó tartalékaimat, amiből eddig víz felett tartottam a boltot. Bevétel nékül pedig meg van kötve a kezem. Egy hónapot tudok adni neki, fogakat összeszorítva és bízni a kemény munka gyümölcsében.

A bold action today can ensure a bold action tomorrow. 

-

Ha érdekelnek a kézműves termékek, édesanyám magyarországi varrós boljtát itt megtalálod: 


Ez tőlem független munkásság, én 'csak' a fotózást, a feltöltést, social media marketinget végzem neki, szóval, a digitális munkát. A termelést ő végzi és minden az ő keze munkája. Köszönöm, ha támogatod.
Az ő rendelései is majdnem teljesen elapadtak Január óta, igy minden kis rendelés sokat jelent neki (is).

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Facebook Like Box